Saját alkotás, féliggyerekként kb. 2000 körül készült. Nemrégiben került elő, és bár a "mások" és a "szerelem" fogalmát és értékét közben kicsit átértékeltem, eredeti üzenetét ma is vállalom. Amely talán az, hogy hiába menekülünk bárhová, a csillagokba is akár, eredeti hazánkat sosem felejthejtük. A Föld mindig Föld, az ember mindig földi ember, álljon akár az Androméda-köd bármely bolygóján. Ott is a Földön áll. És a Föld és az egész Univerzum csillagködöstől, kvazárostul, feketelyukastól bennem van. De a kisfiúnak barátai a csillagok. ... https://www.youtube.com/watch?v=0KvyJ2BUX4U

Még most sem szoktam meg-Toccata-Ének a határtalanról 36. Még most sem szoktam meg Még most sem szoktam meg egészen hogy torkom van, gyomrom, belem mit anyaggal tömök naponta és csak ezáltal létezem. Még most sem szoktam meg egészen hogy minek olyan lényeges ezt vágyni, amazt elkerülni s hogy szeressenek és szeress. Még most sem szoktam meg egészen hogy látó-, vagy rágó-tagod szépnek, vagy csúnyának tekintsem és hogy van élő és halott. Még most sem szoktam meg egészen hogy teljest föl nem foghatok, hogy csak a részek kavarognak és rajtuk túl nem nyúlhatok. 37. TOCCATA - Bata Imre barátomnak - Ahogy öregszem, érezem: mint forr a multba életem, lentebbre váj a gyökerem, a történelmet viselem. Gyerekkorom: tündér, manó; nem volt tévé, se rádió, kocogott sok-száz ló, csacsi, ritkaság volt a gépkocsi, mögötte gyors kölyök-csapat csodálkozón loholt-szaladt. Az ég üres volt, kék mező, még nem csíkozta repülő. Vasút, vagy villany: távoli kis állomások lángjai. Félszáz évem merül tovább: a nagyapát, a dédapát mendemondából hámozom, emlékeimből toldozom, Klapkát, Perczelt rég ösmerém, úgy szólítám: uramöcsém, mert már Rákóczi vagy Drugeth öreg koldusnak nézhetett. Oly vén vagyok hogy borzalom! Láthatott volna már Platon, de voltam fura figura s ő pislogott szebb fiura. Amikor még ember se volt, páfrány-bokor fölém hajolt, apónak hívott a bokor. Mikor születtem? Semmikor. Két jó marék port könnyedén a teremtésből hoztam én kóválygó senki, a nevem Majtréja, Ámor, Szerelem, ős-kezdet óta itt vagyok, de a lepkével meghalok. 38. Ének a határtalanról Amikor még senkise voltam, fény, tiszta fény, a kígyózó patakokban gyakran aludtam én. Hogy majdnem valaki lettem, kő, durva kő, hegylejtőn jég-erezetten hömpölygetett nagy erő. És végül élni derültem, láng, pőre láng, a szerte határtalan űrben mutatom valódi hazánk. ... https://www.youtube.com/watch?v=FU3ipuOC6Dk