Tisztelt Honfitársaim! Üdvözlöm Önöket! Szilágyi Ákos vagyok. Terveztem egy 2006-os emlékművet, szobrot, melyet a Dohány utca torkolatában szándékozunk felállítani, amint az Önök aláírásaival megfelelő társadalmi támogatottságot gyűjtünk össze. Ne hagyjuk a feledés homályába veszni, hogy 2006-ban a Pesti utcán újra folyt a vér! Két dolog ad aktualitást a jelenlegi kiállásnak. Egyfelől a közelmúltban az ismert módon véget ért a Budaházy nevéhez kötött Hunnia per. Ezzel a napi közbeszédből végleg eltűnik 2006. Ugyanakkor a 2006-os rendőrterror óta felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai szinte semmit nem hallottak a véres eseményekről. Akik szerint ezek elkövetője egy kedves, humoros, öregedő politikus bácsi. Miközben 1989, a rendszerváltás óta ő volt az első, aki kezet emelt nemzetére. A közelgő választásokig mindenkihez el kell jutnia a valós tényeknek 2006-ról, hogy tájékozott fiatalok tudjanak megfontolt döntést hozni, amikor közös jövőnkről szavaznak 2024 júniusában. Volt, aki arra figyelmeztetett, hogy a kormány jogosan, jogszerű eszközökkel oszlatta a tömeget. Valóban van létjogosultsága a karhatalmi eszközöknek különösen, ha egy randalírozó, gyújtogató, rongáló tömeget kell megfékezni. (lásd pl: a BLM gyújtogató randalírozásait az USA-ban csak egy pálda közelmúlt történelméből. Az csak hab a tortán, hogy ott, valami oknál fogva szinte semmi rendőri intézkedés nem történt a megfékezésükre). 2006. október 23-án az Asztoriánál azonban teljesen békés emberekkel szemben alkalmaztak indokolatlan erőszakot. S ha ez nem volna elég, tulajdonképpen nem is a kormány karhatalmával álltunk szemben. Az azonosító számok és minden, beazonosításra módot adó jelzés nélküli, a Nyugat-Európában már betiltott gumilövedékkel szemmagasságban támadó „karhatalom” ily módon pusztán egy önkényes, felfegyverzett hordának minősült, így nem is lehettek karhatalmi jogosítványai. Én magam jelen voltam Nagy László szemkilövésénél. Végig követtem néhány méterről az eseményeket a Dohány utca bejáratánál. Laci a barátunk volt. Sajnálatos módon a múlt év decemberében, épp egy esztendeje hunyt el. Nem bírta tovább az élhetetlenségig szétroncsolt életének nehézségeit. Ez a szoborcsoport nem Laciról szól - bár méltó emléket állít a számára is -, de tragédiáján keresztül szimbolizálja a nemzetünk ellen elkövetett gyalázatot. A lövést követő pillanat - ahogy az áldozathoz egy másik tüntető lehajol és karjába fogja - egy többrétegű szimbólum: mártírium, irgalom, testvériség, elnyomás, szabadság - és igazságvágy, magyar sors. Ennek a pillanatnak, és ennek a szimbólumnak kívánunk egy emberléptékű szobor formájában emléket állítani az eredeti helyszínen. Ha egyetért gondolataimmal, kérem támogassa aláírásával a megvalósulás lehetőségét. Köszönöm, hogy meghallgattak!