Boulle, Pierre: Híd a Kwai folyón. Titis, Budapest, 2017
Boulle Avignonban született és Párizsban halt meg. Mérnökként Malajziában dolgozott, szakterülete a kaucsuk volt. A második világháború alatt Indokínában harcolt a japánok ellen, egyes források szerint kém volt, majd letartóztatták, és a hadifogságból megszökve a brit hadseregben szolgált. A háború után visszatért eredeti munkájához, ültetvényeken dolgozott, később Kamerunban élt, majd visszatért Párizsba. Első könyve (William Conrad) 1950-ben jelent meg, az utolsó (A nous deux, Satan!) 1992-ben. Háborús élményeit az 1952-ben kiadásra kerülő Híd a Kwai folyón c. regényében dolgozta fel. A kötet filmfeldolgozása meghozta a világhírnevet az írónak. Az 1957-ben bemutatott angol-amerikai kooprodukciót David Lean rendezte, és a nyolc jelölésből végül hét Oscar-díjjal jutalmazták a Kanchanaburi folyón, Thaiföld és Burma között átívelő híd építésének drámai történetét. A mainstream irodalom művelése mellett Boulle-t tudományos-fantasztikus témák is foglalkoztatták, és hamarosan a francia sci-fi egyik legnagyobb egyéniségévé vált. 1963-ban jelent meg a Majmok bolygója (La planete des singes) c. regénye, mely szintén nem kerülhette el a megfilmesítést. Franklin J. Schaffner a Planet of the Apes címmel 1968-ban vitte vászonra az izgalmas történetet, melyet egy évvel később egy Oscar-díjjal jutalmaztak. | ISBN: 978-615-515-740-0 | Fordító: Rubin Péter | Felolvasó: Szilágyi Tibor
24/01. | 1. rész - 1. (00:18:07) 24/02. | 1. rész - 2. (00:07:39) 24/03. | 1. rész - 3. (00:17:21) 24/04. | 1. rész - 4. (00:12:06) 24/05. | 1. rész - 5. (00:13:29) 24/06. | 1. rész - 6. (00:23:46) 24/07. | 2. rész - 1. (00:14:22) 24/08. | 2. rész - 2. (00:12:38) 24/09. | 2. rész - 3. (00:20:18) 24/10. | 2. rész - 4. (00:17:33) 24/11. | 2. rész - 5. (00:15:57) 24/12. | 2. rész - 6. (00:12:02) 24/13. | 3. rész - 1. (00:13:39) 24/14. | 3. rész - 2. (00:09:55) 24/15. | 3. rész - 3. (00:20:42) 24/16. | 4. rész - 4. (00:13:07) 24/17. | 4. rész - 1. A nagy csapás (00:21:38) 24/18. | 4. rész - 2. (00:17:52) 24/19. | 4. rész - 3. (00:20:41) 24/20. | 4. rész - 4. (00:09:35) 24/21. | 4. rész - 5. (00:29:09) 24/22. | 2. rész - 6. (00:18:07) 24/23. | 2. rész - 7. (00:09:48) 24/24. | 3. rész - 8. (00:19:37)
TUDOD-E? ... hogy Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik?
? Ha nem akarsz lemaradni a lényegről, iratkozz fel a hírlevélre: ▶️ https://bit.ly/3WWgsU3
...
https://www.youtube.com/watch?v=JYfP7V7BMDw
Nem mosolyogsz rám többé égi angyal, / Elhullott és eltávozott az örök hajnal. // Mindketten tudjuk már, mindennek vége, / De még egyszer utoljára csókolj meg oly’ félve. // Nem felejtem el soha, tiszta szívből ígérem, / S amikor majd kínoz a múlt, csendben felidézem. // Csend borult rám, soha nem feledem, / Mikor első ízben kémleltem lágy tekinteted. // Tudtam már akkor is, mi titok rejlik pillantásodban, / Tudtam, hogy mi két szemedben, lelkedben is ott van. // Sajnálom… ezerszer mondhatnám ezt a búcsúszót, / De el kell mennem, és ez örök rémálmot szór. // Nem akartam így, de el kell, hogy menjek, / S utoljára csak annyit mondhatok: / Örök béke és boldogság kísérjen. --- Szerző: Marosi Katalin | Felolvassa: Ambrus Attila József | A felvétel készült: 2012. október 7. #marosikatalin #ambrusattilajozsef #ambrusaalkotoistudioja
Letöltés:
?MP3▶️ https://yout.com/video/McYowd5rPbg/?format=mp3
?️MP4▶️ https://yout.com/video/McYowd5rPbg/?format=mp4
? Hangoskönyv (ZIP) ▶️
? Torrent: ▶️
Lejátszási listáim:
✏ Vers ▶️ https://bit.ly/2uIfr9v
? Novella ▶️ https://bit.ly/2uHdDgQ
?Saját írás ▶️ https://bit.ly/38o3xQQ
?Egyéb felolvasás ▶️ https://bit.ly/38sEkEL
?Gyereksarok ▶️ https://bit.ly/2vyL1GY
?Diafilm ▶️ https://bit.ly/39ywWYF
?Könyvajánló ▶️ https://bit.ly/31WjpaD
?Hangoskönyv ▶️ https://bit.ly/2OUVyTE
?Karácsony ▶️ https://bit.ly/2SFAXDT
?Pécsi Rikkancs ▶️ https://bit.ly/38qXriA
Támogathatsz:
?PayPal ▶️ https://bit.ly/37okTLW
Elérhetőségeim:
?e-Mail ▶️ ambrusattilajozsef@gmail.com
?️ Yut ▶️ https://bit.ly/2tVCRrD
? Facebook ▶️ https://bit.ly/3bCQNry
Köszönöm, ha a hanganyagaimról másoknak is beszélsz és ajánlod nekik a csatornámat! Ha letöltöd / áttöltöd a hanganyagokat, kérlek, jelöld és linkeld, hogy Tőlem származik! Ha tetszik, amit hallasz , ne felejts el feliratkozni a csatornára! A kis harangra is kattints, hogy értesülj a felkerülő új videóról!
...
https://www.youtube.com/watch?v=7IL7b4R7bi4
Mozdulatlanul feküdtem az ágyban, és úgy tettem, mintha aludnék.Arra vártam, tűnjenek el végre, hogy felkelhessek és dolgaim után lássak. Csupán azért viselkedtem ennyire tapintatosan, mert nem akartam zavarba hozni a bátyámat, akivel válása után kénytelen voltam új megosztozni a falatnyi szobán. Ámbár, ha jól belegondolok, benne nem sok tapintat lehetett irántam, mert felhozta hajnalban ezt a k*rvát, és azóta nem álltak meg egy pillanatra sem, recsegtették az ágyat, cuppogtak, hörögtek és nyikorogtak. Nem tudom, mi a francot gondolt a bátyám, hogy ennyi zajra nem fogok felébredni... Mindenesetre minálunk nem volt szokás eddig a nyilvános szeretkezés. Magánügyként kezeltük, nem okoztunk vele kényelmetlenséget a másiknak. | Felolvassa: Gépész (2014)
Világéletemben szerettem a jade-et. A zöld jade felüdít, akár a számban elomló menta hűvöse. A rózsaszín jade olyan alkonyi felhőre emlékeztet, melyet vigyázva metszettek ki az égből, a fehér jade hatására pedig a fenséges gyönyör jégtűinek döfései sorjáznak lefelé hátamon, mint tigrisnyomok a hóban. Valósággal az eszemet vesztem, ha a jade-ről van szó; balszerencsémre sosem nyílt mód arra, hogy vele kapcsolatos érzelmeimnek szabad folyást engedjek. Ha milliomos lennék, magángyűjteményre tettem volna szert. Ha rendelkeznék a szükséges iskolázottsággal, szakértővé léphettem volna elő, s ma ott találnának egy elismert múzeum munkatársai között. Ámde így, mivel gyermekkoromtól kezdve kétségbeesett küzdelemre kényszerültem megélhetésemért, csupán tolvaj vagyok. --- Eredeti megjelenés: James Holding: Monkey King. Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine. Vol. 11, No. 2, February, 1966, pp. 33-40. | Magyar megjelenés: Holding, James: A majomkirály. In = Rakéta Regényújság, XIV. évf., 1987. október 6., 40. sz., 16-19. o. | Fordította: Gáspár András | Felolvassa: Ambrus Attila József | Youtube: https://youtu.be/OPcKDwlY8aY | #jamesholding #ambrusattilajozsef #ambrusaalkotoistudioja
Letöltés:
?MP3▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/james-holding-osszes-27_10-HD.mp3
?WAV▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/james-holding-osszes-27_10-HD.wav
?FLAC▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/james-holding-osszes-27_10-HD.flac
?️MP4▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/james-holding-osszes-27_10-HD.mp4
?TXT▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/james-holding-osszes-27_10.txt
? Torrent: ▶️ https://archive.org/download/JamesHoldingMagyarNovellai/JamesHoldingMagyarNovellai_archive.torrent
Támogathatsz:
?PayPal ▶️ https://bit.ly/37okTLW
?Patreon ▶️ https://www.patreon.com/ambrusaalkotoistudioja
Elérhetőségeim:
?e-Mail ▶️ ambrusaalkotoistudioja@gmail.com
?️ Yut ▶️ https://bit.ly/2tVCRrD
? Facebook ▶️ https://bit.ly/3bCQNry
? E-könyv / felolvasás készítés: ▶️ https://ingyenkonyved.wordpress.com/
Köszönöm, ha a hanganyagaimról másoknak is beszélsz és ajánlod nekik a csatornámat! Ha letöltöd / áttöltöd a hanganyagokat, kérlek, jelöld és linkeld, hogy Tőlem származik! Ha tetszik, amit hallasz , ne felejts el feliratkozni a csatornára! A kis harangra is kattints, hogy értesülj a felkerülő új videóról!
...
https://www.youtube.com/watch?v=OPcKDwlY8aY
Szilvási Lajosnak, az elmúlt évtizedek hazai sikerszerzőjének szerelmi története valójában két napló. Két fiatal, Tamara és Attila párhuzamosan írt naplója. Önmagukról, a másikról, egymásról, az érzéseikről és a bizonytalan jövőről. Önkéntelenül, s ezért őszintén vallanak arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ. Az Egymás szemében a szerző egyik legkedveltebb műve, a két fiatal története mellett egyben egy sajátos korrajz is a hetvenes évekről. Szilvási Lajos könyveit eddig több mint 10 millió példányban adták ki Magyarországon és külföldön. | Felolvassa: Zsigmond Tamara